…Csal Óda…s
Ez egy ilyen játék mondta a hóhér és hosszú vas szöggel felütött egy falra. Volt már ilyen. A hegek erről árulkodnak. Változatlanul fáj. A közönség nevet és kövekkel dobálnak. Puha bőrőmet karcolják. Nem érzem. Átütötték a melkasom. A levegő beszorulva várja sorsát. Kifújom végre vagy megágyazhat magának örökre. Jobb kezemmel megfogom a vas szeget. Masszívan áll bennem. Fáj. Nem a helyzet maga, hanem ahogyan. A hóhér hergeli a népet. Lassan elvérzik kérem szépen. A csalódottság kivül esik testemen, majd porcelán szoborként leesik és porrá törik. Hasamon végig folyik langyos vérem. Ez így megy, nyugtatom magam.
Egy zöld kígyó kúszik fel lábamon. Már fülemnél jár. Halkan belesuttog fülembe szép szavakat. Már késő belémmarni sincs kedve. Megpihen vállamon. A tömegből egy jósnő kiált. - Azt hitte máshogy lehet! Azt hitte a világ máshogy lehet! Hitte, hitte…. A hóhér tapsol. - És még mindíg él. Fáj, de már nem azért amiért hittem hogy fáj. Egy ősz szakállas öregember megfogja logó bokám. - Érezd át! Szenvedni akarlak látni, hogy megtudd milyen. Ne a sors hullámai csapjanak a szikár szirthez. Szenvedj! Nem azért fáj, mert. Hanem az ahogy. - Éld át! - Kiáltja. Nem ordítok. Nem kell. A szép szavak csersznyefa virág szirommá válnak a szélben. Lassan elnyeli őket a távol. A szög elporlad testemben. Leesek a földre. Egy tisztán látható út kanyarog előttem. Sokáig látom. Táblák bíztatnak haladásra. Majd elkezdek egy Tescos ropinak álcázott Nógrádit majszolni. Morzsái az útra hullanak. Fekete hangya sereg követi utamat. Mert csak az út számít.
